Kirathra sötét árny borult. Az utolsó monolit meggyengülése elhozta a régóta késleltetett de elkerülhetetlen ébredést. Az Éjfarkas a világok elpusztítója felemelkedett, hogy a pusztítás orkánjában zárja a világ ezen ciklusát. Eközben Kirael, a nekromanta légióival felszántotta a világot. A kedvenc halállovagjai által vezetett seregek precízen hajtották végre a csapásokat amikre évek óta készültek. Akik nem állt át az a holtak és kimérák seregét erősítette tovább. Kevesen tudták csak hatásosan felvenni a harcot. Kiraelt azonban hosszú ideje nem látta senki. A nagy erejű mágus mintha köddé vált volna. Azonban sokan érzik, hogy a háttérből még mindig mozgatja a szálakat és nem mondott le az eredeti céljáról sem: Istenné akar válni.
Virada
Nem tudni mi történt pontosan. A háborúra elszánt Atron Naera Véres Holló katonái egyszerűen csak félreálltak az Entyri hadsereg útjából. De az nem ment tovább. A légiók jelképes erődöket, kulcspozíciókat foglaltak el. Aztán egyik napról a másikra hazaindultak. Mintha mi sem történt volna, elhagyták az emberek országát.
A Véres Hollót a tanács megrovásban részesítette amiért ilyen lazán kezelte az ügyeket és gyengének mutatta Viradát. Csak kaptak az ügyön, mivel így is túl nagyra nőtt már a Naera család befolyása, és meg kellett gyengíteni valahogy. A politikai kiéleződés vitákhoz, kisebb utcai össze csapásokhoz, és fokozatosan komolyabb ármánykodáshoz is vezetett. Végül a tanács a Naerák vagyonának és földjeinek elkobzása mellett döntött egy titkos gyűlésen, amelyeken ők maguk nem vehettek részt. Erre válaszul a Véres Holló Virada város ellen vezérelte a még hozzá hűséges csapatait. A várost magát nem tudta volna megostromolni, de a háború néhány veteránja segédkezett neki a kapu kinyitásában így az éjszaka folyamán be tudta venni a várost és egy gyors roham során leszámolt a tanáccsal. A helyére új, hozzá hűséges embereket ültetett és rajtuk keresztül magát Virada Protektorának neveztette ki.
Az éjfarkas okozta káosz azonban ezt az országot sem kerülte el. Mivel a Maszkos király maga hívta ki Kiraelt, ezért a két erő megütközött Virada déli partjainál.. Az árnyak csatája nem tartott sokáig, pillanatok alatt porrá vált minden élőlény a közelében. Csak Wirrenwall városa maradt meg az ott álló utolsó monolitnak köszönhetően, körülötte viszont minden porrá égett. A maró zöld tűz még hónapokig lángolt, a kénes füstje pillanatok alatt megfojtotta azt aki a közelébe merészkedett. A Viradát kettévágó zöldellő hegységek déli oldala r, egy szempillantásnyi sötétség alatt rettenetes, kopár pusztasággá változtak. Ami megmaradt rajtuk az is hetekig lángolt még..
Ez volt a pusztítás aminek az árán a Maszkos király kerülhetett ki győztesen. A hívei ügyesen előkészítették neki a terepet, megszerezte az ereklyéket amiket Kirathra szórt az előző korok során. A nagy terv működött így Kirael kénytelen volt meghátrálni.
Virada nem elpusztított része így az Éjfarkast követő bestiák felbukkanását kivéve nagyrészt megmenekült. Bár ekkorra már menekültek tízezrei vonultak amerre úgy gondolták, hogy biztonságosabb. Nagyrészt Entyr felé.
Nília
A gazdag kereskedőváros volt az első akit maga alá gyűrt a világ kerekének forgása. Az éjfarkas felemelkedését a legkeletebbre fekvő városok érezték meg elsőnek. Nem maradt belőlük semmi csak kormos téglák. A bestia nyomát a pusztuláson élősködő kultisták és furcsa nem evilági szörnyetegek követték.
A zsoldosok akik eddig az országot védelmezték sokan inkább kereket oldottak mintsem, hogy eldobják az életüket egy az Istenekkel folytatott harcban. Őket rögtön a tanács követte, akik most egy rejtett hegyi erődítményből próbálják rendbeszedni azt ami megmaradt és valahogy felvenni a harcot a tengernyi mennyiségben özönlő szörnyekkel. Persze a belharcok így se szűntek meg. Az újonnan kinevezett főinkvizítor, Tavea Kralvenni még nem tudni, hogy kihasználja-e ezt a helyzetet.
A Níliai bűnszervezetek Don Luiggo Angelo halálával a saját kisebb polgárháborújukba süllyedtek, melynek nem igazán látni végét, főként, hogy a nagyobb családok szintén új vizekre eveztek.
Nília egykori gyönyörű vidékei mostanra inkább egy rémálomra emlékeztetnek, lángok, holtestek és hamu borítja azt ami megmaradt. A lakosok elbujdostak, vagy elmenekültek az utolsó kereskedőhajókkal.
Iszriai kalózköztársaság
Kihasználva a káoszt, Nília legészakabbi szigetcsoportja a központi szigetével, Iszriával az élen, kikiáltotta a függetlenségét. A helyi kalózokból, kereskedőkből és egyéb tengerjárókból álló népek már régóta ácsingóztak a saját államuk létrehozására és kisebb politikai csatározás nyomán ezt sikerült elérniük. Bár eredetileg Nília ernyője alatt kényelmesebb volt maradni, mint védelmezett állam, annak a gyengülésével inkább az elszakadás párti hangok győztek: így született meg az Iszriai köztársaság.
Bár az állam roppant kicsi, az ide özönlő menekültek és az új kikötőket kereső kereskedelmi javak roppantul elősegítették a gazdasági helyzetét.
Khero Törzsszövetség
A Khero törzsek kevésbé érezték meg a háborút mivel már így is abba keveredtek. A következő hadúr szerepéért ismét kialakult az általános polgárháború, a törzsek és klánok pedig hadbavonultak egy régóta készülődő konfliktus tetőzéseként.
A különböző törzsek vagy a saját dominanciájukért rohanták le a szomszédaikat vagy éppen beálltak egy nagyobb szövetségbe. Jelenleg három erős és esélyes jelölt van a hadúri pozícióra. Akit ha a többi klán elfogad akkor hatalmas seregeket tud majd mozgósítani.
Az első jelölt Jonar MacDouglass, a hegyi klánok ura. A MacDouglass klán hegyei tele vannak értékes ércekkel amelyek a háború folytatásához elengedhetetlenek. Emellett a Kharaz’norból menekülő törpéket is befogadták a soraikba még nagyobbra növelve a hadseregüket.
A második esélyes Rozsdáskardú Hadrad, egy vén róka akinek ez nem az első próbálkozása a hadúri pozícióért, azonban azóta negyven évet öregedett és sokkal felkészültebb. Már többször kijátszotta az ellenfeleit a harctéren és a tárgyalóasztalnál is. Jelenleg ennek köszönhetően az északi emberek eddigi legnagyobb koalícióját irányítja, a flottája a világ legnagyobbja.
A harmadik futó a pozícióért az ifjú Torokharapó Mugrok. A fekete ork klán örököse annak ellenére, hogy még négy éves sincs, az egyik legnagyobb létszámú sereget irányítja egész Kheroban. Megéréséig a helyében a családi helytartók uralkodnak.
Úgy fest, amíg a hadurak nem rendezik a polgárháborút, Kirath legnagyobb hadserege nem csatlakozik a Kirael elleni harcba.
Kushiro
A napcsászár azon kevesek között volt akik sejtették, hogy érkezik az éjfarkas. A Naega klán összegyűjtötte a szövetségeseit és csapatait országszerte, hogy szembeszálljanak a veszéllyel. A szomszédok felé mutatott polgárháború utáni gyengeség, pusztán álca volt a hadsereg szervezésére.
Kushiro, a napcsászár birodalma hamarosan egy erődítménnyé vált. A háború tapasztalt tábornokai készítették fel az országot a védelemre. A császár tizenhárom leghűségesebb szamurája vezette a védelmet.
Sotorától Oochi-ig az Atamo klán rejtett erődítményei sorakoztak. A Tsiam fennsíkon a tízezer halhatatlan szellemből álló gárda állt őrt, napokon és heteken át mozdulatlanul. Jégszoborként várva a parancsot. A császári kohók ezernyi számra öntötték magukból a pengéket melyeket a szerzetesek nem győztek felszentelni a hármak erejével.
A sereg számításait ami a legnagyobb titokban készült az istenek ellen, puszta emberek húzták át. A Hodayorik visszatértek, hogy visszavegyék a trónjukat. Az alvó ügynökeik átpártoltak, a régi még hűséges csoportok fejet hajtottak előttük.
Támogatás híján a visszatérési próbálkozás nem volt hosszú életű. A klánok próbálkozásait hónapok alatt mosta el a komolyabb háborúra felkészült császári hadsereg. De ahhoz épp elég volt, hogy a készületeket megzavarja. A gondosan előkészített csapdák és erődítmények, a titokban felszerelt hadseregekkel karöltve megbomlottak.
Az Éjfarkas apokalipszise pedig az utolsó összecsapás éjszakáján érkezett meg. A csatamező fölé emelkedett, teste eltakarta a holdat és a csillagokat. A vének egyike, az ötödik a sorban. A névtelen úr jött el trónusáért. Az ősi isten mely a világ kerekének körforgásáért felelt és olyan fontos volt, hogy még a hármak sem száműzték. Pusztán törölték a nevét a valóságból és testét lángba borították, hogy az idők végezetéig a tengerek mélye legyen a börtöne mert csak ez tudja csillapítani a fájdalmát.
A névtelen Isten felelemelkedésének nyomán, egy cunami vágtatott végig Kushiron. Elsöpörve a Hodayorik miatt riadóztatott seregek javát. Ahogy pedig a víz visszahúzódott, ezer meg ezer szörnyeteg maradt a helyén akik elkezdték a pusztításukat. A háború káoszában nem maradt más lehetősége a Napcsászár csapatainak mint visszahúzódni. Irónikus módon a Fehér Kócsag erőd az ahol meg tudták állítani a szörnyek végtelen hordáit.
Kushiro lángokban áll, de még nem tört meg.
Kharaz’Nor
A Wirrenwalli egyezmény alapján egyesült hadseregek megindultak a törpék utolsó erődje felé. Az újonnan alapult zsoldoshadsereg, minden segédcsapatával, kompániájával és a világ vezetői által odaküldött hadtestekkel. Ékes volt köztük a Komzui Arany kos rend melynek nagy volt a tapasztalata a kimérák elleni harcban, illetve az Onik melyek egyszer csak csatlakoztak a sereghez minden szó nélkül. Eleinte kaptak pár gyanakvó tekintetet azonban mikor a harci potenciáljukra fény derült, senki sem szólt többé egy szót sem.
A Felsózott földeken könnyedén tört át a sereg, pusztán kisebb összecsapásokba keveredve a bestiákkal szétzúzva őket. Nem számítottak nagy ellenállásra. Kirael egyszer már élhetetlenné tette ezt a vidéket, nem volt szüksége arra, hogy ismét rászabadítsa az erejét. Fontosabb dolgok kötötték le, amelyeket Karaz’norba érve a sereg láthatott is.
A törp királyságok felszínről látható része, teljesen megsemmisült. Az egykori fényes kapuk és őket körülvevő romos kereskedőcsarnokok mutatták csak az ősi királyságok fényes múltját. A felderítőknek nem volt ideje rendesen felmérni a pusztítást. A hegy minden nyílásából a mélység szörnyei emelkedtek ki százával és ezrével. Nem csak Kimérák hanem azoknál messzemenőleg veszedelmesebb bestiák.
Az ütközet a Khor hegyen három nap és három éjszaka hosszán tartott. Hágók cseréltek gazdát, szűk vájatok kapuiért folyt a küzdelem, míg a fennsíkokon nehézgyalogság és hatalmas szörnyek csaptak össze. Papok párviadalában a Khor magasabbik csúcsa leszakadt egy olyan lavinát indítva el ami ezreket ölt meg.
A sereg csak a legnagyobb veszteségek árán tudta visszaszorítani Kirael csapatait a tárnákig, azonban a Nekromanta nem mutatkozott egész végig. Ez gyanús volt, főleg a csend amivel az egyesített csapatok találkoztak miután visszaszorították az ellenséget. Hosszadalmas csend következett. Karaz’nor nagy kapujánál táborozott le a megfáradt derékhad, úgy gondolva, hogy majd másnap beküldik a felderítőket megnézni mi maradhatott a törpék civilizációjából.
Nem tudták, hogy odabent a tárnák legmélyén, még az utolsó erőd kitartott. Egy maréknyi őr, és a király személyes rúnakovácsai fáradhatatlanul dolgoztak a fegyveren. A fegyveren amelyet még Yogroc király kezdett el építtetni. Ami miatt Dáin elátkozta az egész fajt. Amihez elfeket kellett rabolni és feláldozni, hogy működhessen.
Az utolsó kalapácsütés pedig lesújtott. A nagy mű készenállt. A halott isten feltámadt.
Az egyesített sereg tábora fölött darabjaira robbant a hegytető. Az évmilliók óta szunnyadó vulkánból ismételten előtört az izzó magma. Egy emberalakot formált aki az ég felé nyúlt. Ezt a lüktető testet hatalmas fém darabok, zakatoló gépek és mérges gázok felhője tartotta egyben.
Tízezrek látták ahogy a gépisten feltámadt. A dühét pedig a környezetén töltötte ki.
Az Entyr birodalom
Hastios császár több mint 150 éves uralma sosem volt még ekkora krízisben. A nemesek és a hercegek elégedetlenek a céltalan háborúval Skal’zar ellen, a kis híján katasztrófába torkollott Viradai incidens pedig csak a pontot tette az i-re a gazdasági problémák és az inkvizíció túlkapásainak fényében.
Az elégedetlenség tisztogatásokhoz és politikai zavarhoz vezetett, de ez csak fokozta a feszültséget. Mostanra pedig sokan nem azon gondolkodnak, hogy hogyan tudnának a Császár kedvében járni, hanem, hogy melyik trónörökösre tegyék meg a tétjeiket. Az egyik nagy esélyes Hilal’tan Na’eyl herceg aki megmentette az országot a viradai katasztrófától és a megszégyenüléstől. De akadnak kihívói bőven a Császárral szembeszegülők oldaláról is.
Az Éjfarkas még nem érte el Entyrt és egyelőre Kirael légiói is csak kóstolgatják, de a gyíkemberek előrenyomulása miatt így is feszült a helyzet, a hadsereg pedig nem bír mindenhol egyszerre ott lenni. Általában pedig nem is akar. A hercegek visszatartják a tartalékaikat, felkészülve arra az esetre ha a szomszédaik hátbaszúrnák őket a trónért, inkább egymást figyelve a kastélyaikból, mintsem a körülöttük széteső világra koncentrálva. Emiatt persze az orvgyilkosságok, szabotázsok és politika intrikák száma is megugrott. Olyan nagynevű személye is áldozatul estek a belharcoknak mint az inkvizíció Nagymestere vagy éppen a Birodalmi kereskedelmi céh feje. Ezeknek pedig csak egy része köthető Hastios személyes paranoiájához.
A csak Ithilt és a Hármakat együtt támogató oldalai közt megtörtént szakadás és a Nemzet észak-nyugati betörése sokat ártott az inkvizíciónak. Ami most nem tud úgy funkcionálni mint régebben, sőt egyenesen megtörni látszik a nyomás hatására.